Azon az éjszakán, Tom visszament Bill lakásába, hogy elhozza neki Billyt. Visszaúton megállt egy virágárusnál, hogy vegyen valami virágot, ami passzol a növény ismerős arcával (?!), de végül egy érdekes kinézetű kaktuszon akadt meg a szeme. Talán Billnek ez a ’dolga’ a növényekkel elkezdett átragadni rá is. Megvette hát a kaktuszt, és a hóna alá fogva készült indulásra. Az eladónő mosolyogva nézett rá.

- Rég volt már, hogy valaki olyat vett volna. ’Cactilus Ayanas’ a neve, elég ritka fajta.
Tom megállt. Ayanas? Talán Bill hívhatná Ayának a növényt, így röviden. Ekkor már majdnem a tenyerébe temette a fejét – már nevet is adott a növénynek. Ez nem túl jó jel a mentális épségét tekintve. Tom mondta a nőnek, hogy tartsa meg a visszajárót (amióta megtalálta Billt, egyre kevésbé törődött a pénzzel), és kirohant az ajtón.

Tudta, hogy túlzás, és egy kicsit több, mint bizarr, de utált távol lenni Billtől több órán át. A tény, hogy ilyen sokáig a kórházban tartották, nem volt jó hatással Tom idegeire. Egyértelműen valami rossz dologról van szó, ha 5 nap után sem engedték haza. Szerencsére, nem tudott túl sokat gondolkozni ezen, mert Aya, a kaktusz megszúrta.

- Ajánlom, hogy Bill megszeressen. – morogta az orra alatt, Aya pedig Tomot bámulta. Idióta frizura, gondolta a növény, egészen addig, amíg meg nem pillantotta Billyt. Mondani sem kell, szerelem volt első látásra. Billy körömlakkja ugyan egy kicsit már kezdett oldalt lekopni, ami kicsit visszavett a szépségéből, de Aya ennek ellenére is minden darabját imádta. Tom lenézett a kaktuszra és a pálmafára, és megérezte a köztük kibontakozóban lévő románcot. Mondhatod, hogy túl szentimentális, de innentől kezdve mindkét növényt ugyanabban a kezében vitte. Csak hogy együtt lehessenek.

Amikor Tom visszaért a kórházba, Bill mélyen aludt az ágyában. A takarója a dereka köré gyűrődött, a szája nyitva volt, és kicsit horkolt is. Tom lerakta a két növényt, és csendben nézte. Alig mert levegőt venni, nehogy felébressze. Bill gyönyörű volt, amikor aludt, bár nem volt olyan pillanat, amikor Tom ezt másképp gondolta volna. Ahogy Bill aludt olyan, olyan furcsa volt, néha még beszélt is közben, és a nyála is kifolyt. Tom mindig elvigyorodott, amikor eszébe jutott. Billnek fogalma sem volt az alvási szokásairól, Tomnak pedig egyáltalán nem állt szándékában erről felvilágosítani, Billnek amúgy sem volt sok önbizalma. Néha, amikor Tom az éjszaka közepén felébredt, Bill légzésének ritmusára aludt vissza. Olyan lassú volt, olyan nyugodt, mintha sosem szűnne meg.

Hirtelen, Bill horkant egyet, és felébredt. Zavartan nézett körbe.
- Tom? – kérdezte automatikusan, ahogy felült.
- Shh, itt vagyok. – suttogta Tom. Közelebb hajolt, és addig simogatta Bill haját, amíg le nem nyugodott egy kicsit.
- Rossz álom?
Bill lassan bólintott, mélyeket lélegezve.
- Igen. Szörnyű volt. Azt álmodtam, hogy egy kaktusz megevett… az meg ott micsoda?
Tom fejében a vészcsengők ezerrel szóltak. Dugd el Ayát, Tom, dugd el a kaktuszt, MÉG MIELŐTT BILL MEGLÁTJA. Oh a rohadt büdös életbe! Túl késő volt. Bill szája ’o’ formájú lett a félelemtől.
- Áá! – sikított fel Bill, és egyből bebújt a takaró alá. Tom szinte érezte, ahogy a fiú apró teste remegni kezd.
- Tom! Miért van egy kaktusz az ágyamon?!
A hangja tompán hallatszott csak, valahonnan Tom térdétől. Tom elmosolyodott, és bebújt a takaró alá, egy kis sátrat csinálva a fejük felett. Az oxigén hamar elfogyott, Bill pedig felnyögött, ahogy egyre melegebb lett.
- Neked vettem. Sajnálom.
Bill megkönnyebbülten felsóhajtott, és levette a takarót magukról.
-Ez volt életem legijesztőbb perce… - nyögte a szemeit dörzsölve. – Majdnem szívrohamto kaptam.

Tom összerezzent mögötte, Bill pedig a szájához kapta a kezét, amint tudatosult benne, hogy mit is mondott. Tom nagyon érzékeny volt Bill egészségére, és nagyon jól tudta, hogy ha még egy rohama lett volna, nem élte volna túl. Bill nem volt hozzászokva, hogy valaki ennyire törődjön vele.

- Sajnálom. – mondta Bill halkan. Térdre emelkedett, és megpuszilta Tom arcát.
- Élek, nem kell aggódnod. Nem hagylak itt, nem megyek sahova.
Tom átkarolta Bill derekát, az arcát pedig a mellkasához nyomta.
- Nem tudom miét vagy velem. – súgta Tom. – Nem tudom mivel érdemeltelek ki. Egyszerűen csak túl szépnek tűnik, hogy igaz legyen.
Bill halkan felnevetett, és lefelé nézett. Hülye egy érzés volt.
- Higgy egy kicsit az orvosokban, oké? – mondta Bill lágyan. – Ha valami nem stimmel velem, rá fognak jönni.
Tom körkörös mozdulatokkal simogatta Bill hátát, és rá mosolygott az újonnan megtalált szerelmére.
- Annyira örülök, hogy megtaláltalak. – mosolygott Bill is, visszadőlve az ágyra, és lehunyta a szemét.

Ez idő alatt, a padlón, a saját növény nyelvükben, Billy és Aya egyre jobban megismerték egymást. Billy szerint, Aya elég vonzó nő volt (legalábbis egy kaktuszhoz képest). Aya köszönt neki egy hellót. Vagy intett a leveleivel.
- Szia. – mondta Billy Ayának a saját kis nyelvén. Természetesen Bill és Tom (és igazából minden más ember) számára ez csak szimpla zizegésnek és suhogásnak hangzott.
- Hú, hosszú a törzsed. Csak nem *AquaReed-et használsz? – kérdezte Aya.
Billy büszkén rázkódott.
- Igazából… teljesen természetes. Csak hosszú a törzsem. – kacsintott Billy amolyan növényes stílusban, Aya pedig mélyebb zöld árnyalatot vett fel.

- Bill? – kérdezte Tom halkan, a fiú haját simogatva. Bill Elfojtott torokhangom felnyögött, ezzel közölve Tommal, hogy fogja be, mert aludni próbál.
 

 * AqueReed: egy növényápoló szer